Védekezzünk a nap ellen

A természetes fény az emberi lét egyik alapja, az ember D-vitaminszükségletének legtermészetesebb forrása, pozitív hatásmechanizmusa pedig lelkileg sem elhanyagolható. Ki is gondolná, hogy számos hihetetlenül jó tulajdonsága mellett egyre gyakrabban kell felhívnunk   vendégeink figyelmét terjedelmes veszélyfaktoraira is?

A Földünket, és ezzel együtt sok milliárd élőlényét védelmező ózonpajzs napjainkra olyannyira elvékonyodott, hogy nyári napfürdőnket nem élvezhetjük felhőtlenül, nagyon is körültekintőnek kell lennünk, ha el akarunk merülni a napmeleg kellemes közegében. Mára ugyanis a sugarak más összetételben érnek el hozzánk, mint akár még tíz évekkel ezelőtt is, s mára más kémiai összetétellel hatnak bőrünkre.

A fény két legismertebb alkotója az UVA és UVB sugár. A rövid hullámhosszú (UVB) sugarak a napbarnított bőrszínért felelősek, de ezek okozzák a leégést is, míg a hosszú hullámhosszú (UVA) sugarak a bőr mélyebb rétegeibe jutva annak korai öregedését (az ún. fényöregedést) idézik elő, megzavarják az immunrendszert, és akár bőrrák kialakulásában is komoly szerepet játszanak. Ezek a folyamatok visszafordíthatatlanul károsítják bőrünket, mely elveszti rugalmasságát, víztartalmát, megvastagodik, és ráncossá válik.

Jelei gyakran csak hosszú évek múltán jelentkeznek, ám azok a behatások, melyek ezalatt az idő alatt értek minket, összeadódva törnek felszínre, mivel sejtek szerkezetileg alakulnak át, módosult formáikkal folytatva tevékenységüket.

Ezek ellen a károsító folyamatok ellen védekezhetünk megfelelő minőségű fényvédő termékekkel és eszközökkel is, ám fontos, hogy bőrünknek belülről is segítsük felvenni a harcot a káros sugarak támadása ellen. Mind a táplálkozásban, mind az otthoni, illetve a kozmetikai kezelések során törekednünk kell a természetes fényvédő anyagok beépítésére.

A fényöregedés

Természetesen a múló fájdalmon és a hámló bőrön felül a napégés mélyebb veszélyeket is magában hordoz. Kevés ember van tisztában azzal, hogy amit fiatalon bőre információként eltárol egy-egy napozásról, az idősebb korára látható formában kerül a bőr felszínére, amikor ugyanis tartós UV- sugárzásnak van kitéve (ismétlődően és/vagy hosszú időn keresztül), vagy típusában fokozottan érzékeny, a későbbiek folyamán minden bizonnyal számolni kell a fény okozta öregedésével, az ún. photoaging-gel.

Ennek legszembetűnőbb jelei már a 30-as életévektől, önállóan vagy együttesen is jelentkeznek finom, majd mélyebb ráncok, színbeli eltérések (pigmentfoltok), apró értágulatok, esetleg állandósuló bőrvörösség, tág pórusok formájában. Megjelenhetnek továbbá felületi jóindulatú növedékek vagy rosszindulatú szövetburjánzások is, melyek idővel egyre kifejezetebbé válhatnak, s melyeket a rugalmasság csökkenése, a bőr petyhüdté válása kíséri vissza nem fordítható folyamatként.

Melyik bőrtípusba tartozol és milyen erősségű naptejet használj?

Több egyéni paramétertől függ, hogy melyik naptej a leghatásosabb számodra, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy melyik bőrtípushoz tartozol. A legmagasabb faktorszámú krémekre az egyes és a kettes típus tagjainak van szükségük, illetve azoknak, akiknek sok anyajegy található a testén.

A gyermekek különösen érzékeny bőre

– Napégésre kifejezetten hajlamos
– Ajánlott az 50-es faktorszámú napozókrém

Egyes típus  –   Különösen érzékeny bőr

– Világos bőr, szeplők,
– világos szem (általában kék), vörös vagy világosszőke haj
– Napégésre kifejezetten hajlamos
– Ajánlott az 50-es faktorszámú napozókrém

Kettes típus  –  Nagyon érzékeny bőr

– Világos bőr, szeplőkre hajlamos bőr
– Világos- vagy középszőke haj, kék-zöld-szürke szem
– Gyakori napégés
– Ajánlott az 50-es faktorszámú napozókrém

Hármas típus  –  Érzékeny bőr

– Mérsékelten fehér bőr, alapszín halványbarna, csak intenzív napsütésben égnek le, könnyen barnulnak
– sötét vagy sötétszőke haj, barna szem
– Ritkán ég le a bőr
– Ajánlott a 30-40-es faktorszámú napozókrém

Négyes típus  –  Kevésbé érzékeny bőr

– Kreol bőr, nincsenek szeplők
– sötét haj
– gyorsan és könnyen barnul, szinte soha nem ég le a bőr
– Ajánlott a 30-40-es faktorszámú napozókrém

Bizonyos faktorszámú készítménnyel mennyi ideig lehet tartózkodni a napon leégés nélkül?

A bőr rendelkezik saját védelmi rendszerrel, mely a napsugárzás káros hatásaival szembeni védelmet szolgálja, bizonyos ideig védi a bőrt a kivörösödéstől és a napégéstől. Átlagosan 20 percet tölthetünk el a napon leégés nélkül, ez persze függ a bőrtípusunktól és az UV-sugárzás mértékétől is.

A fényvédő faktor (angolul SPF=Sun Protection Factor) azt adja meg, hogy az adott faktorszámú naptejet használva mennyi idővel tovább tartózkodhatunk a napon, anélkül, hogy leégnénk. A faktorszám csak az UV-B sugárzással szembeni védőhatásról ad információt, a szintén káros UV-A sugárzással szembeni védelemről nem nyújt tájékoztatást.

A következő képlet segítségével kiszámolhatjuk a naptej használata mellett napozással tölthető időt: a bőr saját védelme mellett napozással tölthető idő x a használt naptej faktorszáma = az a maximális idő, amit naponta a napon tölthet anélkül, hogy leégne a bőre.

Nézzünk egy példát! Ha valaki 8-as faktorszámú naptejet használ, és bőrtípusának megfelelően 20 percet tartózkodhat a napon leégés nélkül, az 8 x 20 perc, vagyis 160 perc. Körülbelül tehát másfél órát tartózkodhat egy nap a napon, ezt az időt az sem hosszabbítja meg, ha újra és újra bekeni magát naptejjel, és ahhoz, hogy ennyi időt tölthessen a napon a napvédő krémet többször is fel kell vinnie bőrére, mert a ruha vagy az izzadtság könnyen letörölheti.

Fontos tudni, hogy bőre saját védelmi rendszere mennyi ideig biztosít védelmet. A nagyon világos, I-es bőrtípusúak akár 3 perc alatt is leéghetnek a napon, ezért ha ők 20-as fényvédő faktorú naptejet használnak, akkor is csupán egy órát tölthetnek a napon leégés nélkül.

MIT TEHETÜNK AZ EGÉSZSÉGES BARNASÁG ELÉRÉSÉHEZ?

Nyaralás előtt mindenképpen érdemes bejelentkezni egy kozmetikai kezelésre. A szép barnulás eléréséhez szükség van a felszaporodott, egyenetlen, száraz szaruréteg eltávolítására, és az eltömődött pórusok kitisztítására. Vitamin- és nedvességfeltöltő tisztító kezeléseket vegyünk igénybe a nyaralás előtt egy héttel. Ezek a kezelések feltöltik olyan hatóanyagokkal a bőrt, melyek segítenek kivédeni az UV sugárzás negatív hatásait.
Ne feledkezz el az egész test leradírozásáról és hidratálásáról sem, hogy elkerüld az egyenetlen barnulást és hámlást illetve kiszáradást.
Sem a szolárium, sem a barnító krémek nem készítik fel a bőrt az UV-sugárzásra! Ha betartjuk a fokozatosság elvét és bőrünk naponta kis mennyiségű, tolerálható napsugárzást kap, akkor kb. 3 hét alatt alakul ki ez a védelmi vonal. Azt, hogy mennyit képes elviselni a bőrünk, függ az egyéni fényérzékenységtől, és a nap intenzitásától.
Ezeket a kezeléseket nyaralás után is érdemes igénybe venni, a bőr regenerálása érdekében.

HOGYAN KERÜLHETED EL A LEÉGÉST?

MIRE FIGYELJ ODA?

– használj széles spektrumú fényvédelmet biztosító UV-A és UV-B illetve IR-A sugarakat is szűrő krémeket
– napozás megkezdése előtt legalább 30 perccel kend be a bőrödet
– 11:00-15:00 között ne tartózkodj a tűző napon
– viselj szalmakalapot, napszemüveget
– soha ne napozz sminkben, távolítsd el magadról a parfümöt, dezodort
– terhesség esetén fokozott fényvédelemről kell gondoskodni
– egyes gyógyszerek fényérzékenységet okozhatnak
– vizes bőrrel nem ajánlott a napozás, mert a vízcseppek apró nagyítóként működnek és fokozzák a napégés kockázatát
– fogyassz bőséges folyadékot
– minden napozás után használj hidratáló, tápláló hatású testápolót